Tegnap előtt este félálomban megírtam a blogot, de egyszer csak feladta valami, konkrétan az internet, és elszállt minden. Pedig talán már egy kicsit izgalmasabban és élvezhetőbben írtam. Furcsa ez az útinapló. Legyen benne minden, de minden persze nem lehet és nem is kell, hogy benne legyen, Próbálom megtalálni az aranyközéputat, talán a végére sikerül...

Tegnap előtt pihegős napom volt. Megírtam az előző bejegyzéseket, rendeztem a fényképeket, válaszolgattam az emailekre, beszéltem az otthoniakkal, illetve egy kicsit összerendeztem magam. Egészen őszintén a vasárnapi túlélő túra után annyira nem is kapkodtam. Kellett egy kis pihegés...

Elképesztő szép idő volt. Körülbelül húsz fok, verőfényes napsütés. Ezt aztán lehet szeretni mindenhol, itt New Yorkban különösen. 

Elszaladtam a Gourmet Garage-ba, vettem egy pár salátáért ebédre, és utána elindultunk a környéken egy kis sétára. Egy kis Chinatown, egy kis Little Italy. Ez pedig tényleg nagyon little. Már csak egy utca maradt ebből a negyedből, ami az olaszoké. A kínaiak elképesztő módon terjeszkednek. Minden kandzsival van kiírva és minden "közért" olyan dolgokkal van tele, amit nem hiszem, hogy álmunkban megkívánnánk. No, és az éttermek. Nagyon sok van, nagyjából pont olyanok, mint Budapesten. Gondolom, valami frencsájz lehet. Az ablakban lógnak a pekingi kacsák és a kacsintós csirkék - mondjuk úgy: figyelmetlen gyantázással. Amikor feldarabolják - egy órási bárddal, akkor nem nagyon lehet eldönteni, hogy autóbaleset vagy a nagy darab - széltében - kínai vetett véget az életének. 

Mire kikeveredtünk az áj láv nyú jorkos polók, kulcstartók, műanyag szőrmék és a fröccsöntött Betty Boop-ok világából elindultunk a Brooklyn Bridge felé. Eldöntöttük, hogy átsétálunk. Ééééééés vat a szöprájz meg is tettük. Iszonyú zaj, de gyönyörű Manhattan innen is. Kicsit össze is megy bruklinbridzstávlatból. Mintha egymás mellett lennének sűrűm az épületek, pedig a lábam is pontosan tudja, hogy nagyon nem. Szóval átmentünk Brooklynba, tettünk egy nyolc perces tiszteletkört és indultunk is vissza. 

Mikor visszatértünk a szigetre elsétáltunk a WTC helyére a Ground Zero-ra. Már nagyon építkeznek. Végre, évekig ment a vita, hogy mi is legyen a helyén. 

Innen vissza Chinatownba, ahol egy vietnámi étteremben ettünk. Sok-sok tengeri herkenytűvel. Amit én ugye nem szeretek, és a pösze pincér néninek nem is voltam szimpatikus ennek tudatában, No, de sebaj. Azért nagyon-nagyon finom volt. 

Utána jött a jóéjt sörözés, majd a walk-up és reggel a wake-up. 

A negyedik nap már mozgalmasabban telt. Délelőtt elindultunk, akinek dolgozni kellett, az dolgozott, akinek nem, az pedig elindult a MoMa-ba. Ami keddenként zárva van, így újraterveztem a napom, és elmentem a Metropolitan múzeumba.

Értelmezhetetlenül nagy, értelmezhetetlen mennyiségű műkinccsel. Nem tudom, hogy Egyiptomban maradt-e valami. Ez csak költői kérdés. Tudom, hogy nem, ugyanis majdnem minden a világ különböző múzeumaiban - London, Párizs, Berlin, New York - van. Azt hiszem itt van a legnagyobb gyűjtemény. Komplex sírkamra van beépítve az épületbe. És ez igazán csak kis része a múzeumnak. Ezen túl még megannyi kastély szobája, kisebb épületek találhatóak belül. Ezernyi világ, ezernyi kincsével. Már az is magáért beszél, hogy nem a "hónap műtárgya", hanem a nap műtárgya szerepel a honlapon. 

Lesétáltam a Madison Avenue-n, ahol minden xmas hangulatban pompázik, sajnos a gépem lemerült, így nem tudtam megörökíteni, de ami késik, az nem múlik.

A tegnapi nap különösen a kultúra jegyében telt. Estére vettünk jegyet a Fela című broadway musicalre. Itt egészen más a színház. Sokkal lazább - közben pattogatott kukorica, üdítő stb. Itt aztán megküzdenek a nézők figyelméért.  Elképesztő módon profi. A díszlet, a rendezés, minden. Ez a darab Fela Kuti-ról szól, egy nigériai zenész, aktivistáról. Ő teremtette meg az afrobeat zenei műfajt. A táncosok egyszerűen zseniálisak voltak. Nem tudtuk levenni róluk a szemünket. Olyan pontossággal és olyan ritmusérzékkel vannak megáldva, amit én még álmomban sem tudnék produkálni. 

A musical nagy sztárja: Patti LaBelle. A hangjáról is csak ódákat tudnék zengeni. A főszereplő: Kevin Mambo. Szintén őstehetség - mozgásban, hangban, zenészként. Szóval nagyon nagy élmény volt. Örülök, hogy elmentünk. 

A Time Square-n ettünk egy jó hot dog-ot, mert az olyan amerikai és utána itt a környéken ittunk egy újabb éjszakához egy jóéjt sört a Rouget et Blanc-ban, ahol "házi" dj szórakoztatta a "közönséget", kiváló chill-out zenével. Nagyon jó hangulatú kis hely, nagyon tetszett. Ez is...

És akkor walk-up és ma reggel wake-up...egy újabb élményekkel dúsított nap előtt...